Babitsosok a migrációról

Viszlát DiákrEPorters! Viszlát Amszterdam ….

2016. április 03. 20:17 - Cenzúra Babits

Épp mától számítva két héttel ezelőtt töltöttük egész délutánunkat azzal, hogy a fél éven keresztül tartó versenyt a zsűrinek beadandó pályázati anyag összeállításával lezárjuk. Meg kell hagyni, nem 10 percig tartott, nem csaptuk össze, hogy utána gyorsan haza mehessünk, gondolván, na végre vége… 
Bár, bevallom őszintén, most így, hogy a második hét telt el anélkül, hogy dolgoztunk volna a projekttel, összeültünk volna megbeszélni, hogy mi legyen a következő poszt, feltöltöttük volna a különböző oldalainkra az adott anyagot, vagy éppen cikket vagy videót fordítottuk volna, több szabad időm van. Több hónapon át dolgoztunk kitartóan és rendszeresen. A második fordulót azonnal elkezdtük januárban, gondolván ez majd számít valamit. Látva, hogy a többi csapat csak február vége felé kezdett el posztolni, ez hiú ábrándokat ébresztett bennünk. A sulinapot mindenképpen úgy szerettük volna dokumentálni, hogy nem csak a meghívott TV-s és rádiós csatornák tudósítanak rólunk, vagy napilapok, hanem mi magunk is. Egész nap interjúkat, videókat készítettünk, még aznap összeállítottunk egy rövid videós összegzést és utána napokon keresztül folytattuk a dokumentációt képben, írásban. Cikket írtunk a napról a suliújságba, írásban rögzítettünk több interjút is. Később még a nyertes osztályokhoz is bementünk, hogy megkérdezzük, mit terveznek a nyereményükkel. Újságot állítottunk össze, melynek egy része az iskolanappal, másik része a témánkkal foglalkozott.
Nézvén a többi csapat munkásságát, úgy gondoltuk van esélyünk. Van esélyünk arra, hogy a rendkívül kreatív sulinapi tudósításainkkal, illetve a témánkkal rendszeresen tovább foglalkozó anyagok posztolásával, a tv-és és rádiós szerepléssel elnyerhetjük a versenyen az első helyezett díját. Utolsó héten még az Új Dunántúli Naplóban is sikerült megjelenünk. 
Aztán jött az e-mail. A 6 mondatos e-mail, amelyből megtudtuk, hogy sajnos nem ránk esett a választás. Nem számított a rádió, a TV, az újság, az iskolanapi interjúk, videók, cikkek, nem számított a rendszeresség. Nem számított a kétnyelvűség. A vitanapos ötlet is unalmasnak bizonyult. Csak a második helyre volt elég ….
Ezúton gratulálunk a nyertes csapatnak! 
Mi pedig köszönjük, hogy részt vehettünk a versenyen! Egyrészt köszönjük, hogy betekintést nyerhettük a médiaemberek világába. Abba, hogy nem szabad mindig elhinni mindent a médiának. Hogy a projektre készülve ennyi mindent megtudtunk a választott témánkról. Másrészről azt köszönjük, hogy ismét tanultunk valamit az életről. Bebizonyosodott, hogy nem minden úgy történik és végződik, ahogyan azt várjuk. Megtapasztalhattuk azt is, hogy ha valamit mi igazságtalannak gondolunk, akkor azt más nem biztos, hogy úgy látja. Megtanultuk, hogy nem a szám- illetve tényszerű dolgok számítanak….
Nektek pedig, kedves követőink, nagyon szépen köszönjük, az elmúlt fél év támogatását! Nélkületek nem jött volna össze ez az eredmény, nem lett volna ekkora öröm a verseny. Köszönjük, hogy segítettetek, hiszen sikerült elérnünk a második helyezést!

Szólj hozzá!

Hopp egy március...

2016. március 19. 17:51 - Cenzúra Babits

Nem is olyan rég a februári hónap összefoglalóját olvashattátok, ma már a márciusi tevékenységeinket is összegyűjtöttük Nektek, hiszen a verseny végéhez értünk.
Ime az összefoglaló:
Március 2-án honlapunkon megjelent egy érdekes cikkünk Európa konfliktusairól: „Most kezdődik Európa szétmarcangolása?” címmel. Természetesen Facebook oldalunkon is megosztottuk, hogy értesülhessetek róla.

Március 3-án izgatottan hoztuk el a nyomdából suli újságunk különszámát, amely kifejezetten a versenyről valamint az iskola napról szól. 120 példányt osztottunk szét iskolánkban a diákok között! Ugyee olvastátoK Ha még nem, kérjétek az osztályfőnökeitektől.

Március 4-én elkezdtük az „Egy nap, egy fogalom” bejegyzés sorozatunkat, amelyben a migrációval kapcsolatos fogalmakat próbáltuk Nektek világosabbá tenni.

Március 6-án, két héttel az iskola napot követően meglátogattuk az Európa nap harmadik helyezett osztályát,a 10.C-t és egy rövid interjúban érdeklődtünk a nyereményük „sorsáról”. A videót bármikor visszanézhetitek az oldalunkon!

Március 7-én kora este a 11. E osztállyal, mint az iskola nap 2. helyezettjével készített interjúnkat láthattátok és március 8-án pedig a győztes osztály, a 10. E terveit ismerhetették meg.

Március 10-én egy korábbi cikkünkhöz kapcsolódóan a kvótarendszer problémájáról írt Réka rövid összefoglalót és bemutatta a kvótarendszert.

Árvai Zsófia, iskolapszichológusunkkal készített interjúnkat nemrégiben láthattátok, melyben a bevándorlók lelki állapotát illetve magát a menekülés folyamatát lelki oldalról próbáltunk feltérképezni és végigjárni. Interjúalanyunk beszélt az általunk szervezett kiállításról és a feladatról, amit ott kellett elvégezni.

Március 16-án lehetőségünk volt ausztriai vendégeinknek, akik az UNESCO-projekt keretein belül töltöttek iskolánkban néhány napot kérdéseket feltenni Mindannyian menekült családból származnak.Válaszaik érdekesek és igen tanulságosak voltak.

Ez történt márciusban. Nem unatkoztunk, de ismét sokkal gazdagabbnak érezhetjük magunkat! Köszönjük figyelmeteket!

2 komment

...

2016. március 08. 20:30 - Cenzúra Babits

Amint meglátunk valakit, ismeretlenül is előtörnek bennünk a sztereotípiák. Felmérjük, hogy milyen a külsője, milyen hatással van ránk a kisugárzása, és önkéntelenül besorolja az agyunk valahová. Azaz mosolygunk-e rá, vagy inkább tartózkodunk a megismerésétől.
A napokban, ahogy pörgettem a Facebook bejegyzéseket, hirtelen megakadt a szemem az egyik ismerősöm által megosztott bejegyzésen: "24 éves vagyok, elég szőrös, bár ma sokkal rövidebb volt a szakállam, mint általában, ugyanakkor az átlagnál sötétebb a bőröm. Kézdivásárhelyen születtem, tehát magyarabb vagyok a magyarnál, szeretni kell." Így mutatkozott be, majd leírta, hogy a metrón két spanyol-ugyancsak sötétebb bőrű-férfival együtt utazva, egy férfi, mit sem sejtve arról, hogy ő magyar és ért is magyarul, bevándorlónak nevezte őket a következő szavakkal: "kib……. bevándorlók, már mindenhol ott vagytok".
A férfi semmifajta együttérzést nem kér, azonban mindannyian érezhetjük, hogy ebben a történetben újból az emberi gyarlóság mutatkozott meg.
https://www.facebook.com/zcserei/posts/10205646634907494 

Szólj hozzá!

Zack ist der Februar vorbei…

2016. március 01. 19:38 - Cenzúra Babits

Es ist garnicht lange her, dass wir uns von dem letzten Monat verabschiedet haben, und nun ist der nächste Monat auch zu Ende. Natürlich hatten wir auch jetzt keinen Mangel an den vielen Tätigkeiten, die wir erledigen mussten. Am 02. Februar haben wir die Interessierten gleich an einem spannenden Debattiernachmittag mit ins Thema eingeführt. Selbst uns hat es sehr gefreut, dass so viele von euch ihre Meinung geteilt haben und an unserer Veranstaltung teilgenommen haben. Sicher hat jeder die Plakate gesehen, die wir in der Schule aufgehängt und im Internet geteilt haben. Mit diesen lustigen Fotos wollten wir den am veranstalteten Schultag am 17.02. bewerben. Die Schüler des Babits Mihály Gymnasium konnten sich im Rahmen interessanter Aufgaben mit der Europäischen Union, mit den einzelnen Mitgliedsländern und mit der Migration auseinandersetzen. In diesem Monat haben wir in der Zeitung „Dunántúli napló” einen Artikel geschrieben. Um unsere journalistischen Kenntnisse zu zeigen, stellen wir auch selbst eine Zeitung zusammen, als eine Sonderausgabe der Schulzeitung, die in März erscheinen wird. Wir haben unsere Spuren nicht nur auf Papier hinterlassen, sondern ihr konntet uns auch im UNIV TV sehen, bzw. auch im Radio hören. Hoffentlich lest ihr auch unsere Artikel, die auf unserer Webseite erscheinen und ihr folgt uns weiterhin mit großem Interesse.
Szólj hozzá!

Hopp egy február…

2016. február 29. 19:50 - Cenzúra Babits

Nemrég még a januárt búcsúztattuk, és már vége is a következő hónapnak. Teendőkben természetesen most sem szenvedtünk hiányt, február 3-án mindjárt egy nagyon izgalmasra sikeredett vitakörrel vontuk be az érdeklődőket a témába. Számunkra is öröm volt, hogy ennyien részt vettetek és felszólaltatok rendezvényünkön. Iskolánkban, és honlapunkon is biztos mindenki látta az iskolanapot hirdető vicces hangulatú plakátjainkat, melyeket mind 17-i programunkra szántunk. A Babits Mihály Gimnázium diákjai érdekes programok keretében ismerkedhettek meg az Európai Unióval, az egyes tagállamokkal, valamint a migráció kérdésével. Ebben a hónapban írtak rólunk a Dunántúli Naplóban, valamint újságírói tudásunkat megmutatva, mi is szerkesztettünk egy iskolaújságot, mely külön számként márciusban fog megjelenni. Nem csak a papíron hagytunk nyomot, szerepeltünk az Univ Tv-ben, sőt még a rádióban is. Reméljük a megjelent cikkeinket is olvastátok a honlapon, és továbbra is érdeklődéssel fordultok felénk a jövőben is.

Szólj hozzá!

Interessant, ne?

2016. február 28. 14:17 - Cenzúra Babits

„Ich möchte nicht nur die deutsche Sprache, sondern auch die Leute kennenlernen. Besser gesagt, möchte nur ganz einfach wissen, wie diese Deutschen sind” –hat Firas Alshater in seinem ersten Video gesagt. Er ist auch einer von denen, die vor der syrischen Regierung nach Deutschland geflohen sind.

Er wohnt seit zweieinhalb Jahren in Berlin und hat jetzt sogar in einem Video seine Meinung über die Bevölkerung geteilt und ein Experiment gestartet um dies zu unterstützen. Er hat sich auf den Berliner Alexanderplatz mit verbundenen Augen und offenen Armen gestellt. Neben sich hatte er eine Tafel mit der Aufschrift: „Ich bin Moslem und vertraue dir. – Und du mir? Wenn ja, dann umarme mich!”.

Von dem Ergebnis hat er auch berichtet: „Ich hab gewartet, gewartet und gewartet. Und wisst ihr was geschehen ist? Die Menschen haben angefangen mich zu umarmen. Wenn die Deutschen mit etwas anfangen, dann hören sie damit nicht auf. Hier hab ich gelernt, dass die Deutschen mehr Zeit brauchen, aber danach hält sie nichts mehr zurück. Wir wissen, dass dieses Video nicht das letzte von Firas gewesen ist und dass er noch weitere Kurzfilme plant. Er erzählt, dass er sich für r die deutsche Kultur interessiert, aber damit es eine Überraschung bleibt, verrät er nichts Weiteres. Sicher ist, dass wir das mit Freude warten. Was denkt ihr darüber? Guckt ihr das Video an und entscheidet euch!

Szólj hozzá!

Érdekes, nem?

2016. február 28. 13:55 - Cenzúra Babits

„Én nem csak a német nyelvet, hanem az embereket is meg akarom ismerni. Vagyis, egyszerűen csak azt szeretném tudni, milyenek ezek a németek.” – mondta első videójában Firas Alshater. Ő is egy azok közül, akik a szíriai rezsim elől Németországba menekültek.

Már két és fél éve él Berlinben, és most videóban meg is osztotta, mi a véleménye a lakosságról, illetve milyen kísérlet alapján tudja ezt bizonyítani. A berlini Alexanderplatzra állt ki, bekötött szemmel és széttárt karokkal, maga mellé pedig feliratos táblát tett: „Muszlim vagyok és bízom benned. – Te bízol bennem? Ha igen, ölelj meg!”

Az eredményt is elmesélte. „Vártam, vártam és vártam. És tudjátok mi történt? Az emberek elkezdtek ölelgetni. Ha a németek valamit elkezdenek, akkor azt többet nem hagyják abba. Itt megtanultam, hogy a németeknek több időre van szükségük, de aztán már nem olyan tartózkodóak. Azt is tudjuk, hogy nem ez volt Firas utolsó kisfilmje, hiszen még több új videót is tervez. Állítása szerint, rendkívül érdeklődik a német kultúra iránt, de a meglepetés kedvéért többet még nem árul el. Az biztos, hogy mi izgalmasan várjuk! Ti hogy vagytok ezzel? Nézzétek meg a videót és döntsétek el!

Szólj hozzá!

Kinga Gál...

2016. február 25. 19:37 - Cenzúra Babits

Das Grundgesetz von Dänemark hat sich in Januar 2015 geändert. Laut dieser Änderung werden bestimmte Wertsachen der ins-Land-Kommenden beschlagnahmt. Die persönlichen Sachen werden als Ausnahmen behandelt, und von dem verdienten Geld werden die Ausgaben gedeckt. Wer sich aber selbst finanzieren kann, soll auch seine Ausgaben selbst bezahlen. Wegen dieses Prozesses ist der Streit während der Sitzung des EU Parlaments zwischen Louis Michel, liberaler Vertreter und Kinga Gál, Vertreterin des EU Parlaments, ausgebrochen.
Kinga Gál ist Vertreterin im EU Parlament (2004-2009,2009-2014,2014-) der Ungarischen Bürgerlichen Vereinigung der Fidez- Partei in der Vertretergruppe der Europäischen Volkspartei.
2009 war sie zum zweiten mal Aspirantin der Fidesz als Vertreterin des EU Parlaments, und somit Mitglied der ungarischen Delegation der Europäischen Volkspartei. Auch als Mitglied der Delegation sind ihre Hauptbereiche weiterhin die Bürgerrechte, die Innenpolitik und die Justiz. Daneben beschäftigt sie sich hervorragend mit der Nationalpolitik der Ungaren und mit dem Erheben der Rechte der ungarischen Gesellschaften außerhalb der Grenzen.
Auf der Webseite von Fidez, auf der sich die Vertreter vorstellen, können wir den Brief von Kinga Gál lesen, in dem sie darauf hinweißt, dass sie das negative Bild der Ungaren über die EU verbessern möchte. In ihrem Brief können wir lesen, dass nicht nur die EU an Allem Schuld ist und nicht alles nur an der EU liegt. Sie endet ihren Brief mit einem interessanten Gedanken: „Eine Schwalbe macht keinen Sommer – aber viele Schwalben können durch harte Arbeit, Zuneigung, und Empathie den Sommer rufen.” Der ganze Brief und weitere interessante Sachen über ihren Lebenslauf, bzw ihre Arbeit sind unter dem folgenden Link zu lesen: http://gal.fidesz-eu.hu/rolunk
Als ich den Brief von Kinga Gál auf den Portalen las und später das Video über die Sitzung des EU Parlamentes sah, habe ich mir einige Gedanken gemacht. Wer hat Recht? Warum schlägt die Peitsche auf Kinga Gál? Da sie nur die Rechte der Ungaren vertritt, was meines Erachtens gar keine leichte Aufgabe ist, ist es sogar schwer beim Thema der Migration neutral zu bleiben. Über die EU haben wir sowieso ein schlechtes Bild, und die Meisten haben auch eine negative Meinung. Ihre Aufgabe ist es, dass sie dies formuliert und verbessert. Bei der Antwort diese Frage spielt ein aktuelles Thema, die Migration und ihrer Handhabung eine große Rolle. Das Video hierzu findet ihr hier:
http://index.hu/kulfold/ep/2016/01/26/magyarorszag_miatt_uvoltoztek_az_ep-ben/

Szólj hozzá!

Gál Kinga ügye..

2016. február 14. 20:21 - Cenzúra Babits

Dánia alaptörvénye 2015 januárjában megváltozott, ennek értelmében  lefoglalják az érkezők bizonyos értéktárgyait. A személyes tárgyakkal egyébként kivételt tesznek, és a befolyó bevételekből az ellátás költségeit fedezik. Aki el tudja tartani magát, az maga állja a költségeket. Erről az eljárásról tört ki vita az Európai Parlament ülésén Louis Michel liberális képviselő és Gál Kinga, európai parlamenti képviselő között.

Gál Kinga az Európai Parlamenti Képviselő (2004-2009, 2009-2014, 2014-) a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség részéről az Európai Néppárt Képviselőcsoportjában.

2009-ben a Fidesz jelöltjeként immár második alkalommal lett Európai Parlamenti képviselő, így tagja az Európai Néppárt magyar delegációjának. A delegáció tagjaként továbbra is az állampolgári jogok, és a bel- és igazságügy maradt fő szakmai területe, amely mellett kiemelten tevékenykedik a magyar nemzetpolitika és a határokon túl élő magyar közösségek jogainak megjelenítése és érvényesítése érdekében.

A FIDESZ honlapján, a képviselői bemutatkozói oldalon olvashatjuk Gál Kinga levelét, melyben próbált kitérni, hogy a magyarok szemében kicsit eltorzult képet az EU-ról, javítsa. Levelében olvashatjuk, hogy nem mindenért csak az Európai Unió a felelős, és nem minden csak rajta múlik. Érdekesondolattal zárta a levelét: "Egy fecske nem csinál nyarat – de számos fecske akad közöttünk, akik szívós munkával, vagy éppen csak jóindulattal, vagy empátiával hozzásegítenek a kikelethez." A teljes levél és további életrajzi érdekesség valamint munkássága a következő linken olvasható:  http://gal.fidesz-eu.hu/rolunk

Amikor  elolvastam a hírportálokon Gál Kinga levelét, majd nem sokkal később láttam a Európai Parlament ülésén készült videót, elgondolkodtam. Kinek van igaza? Miért Gál Kingán csattan az ostor? Elvégre ő csak a magyar érdekeket képviseli, ami véleményem szerint nem könnyű feladat, nehéz semlegesnek maradni migrációs témában. Az Európai Unióról amúgy is elég torz a képünk, és negatív véleménye van a legtöbb embernek, a feladata, hogy mindezt formálja és javítsa. Kérdés az, hogy kinek mi a benyomása, egyéni véleménye az Európai Unióról. Ennek megválaszolásában egy elég aktuális téma, a migráció és a menekültekkel való bánásmód.  A videó itt megtekinthető: http://index.hu/kulfold/ep/2016/01/26/magyarorszag_miatt_uvoltoztek_az_ep-ben/

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása